Utazáson Ferenc Fricsayval

Az az ideális, ha karmester  és szólista egy egész sorozatban mûködnek együtt, ha például együtt utaznak valahová, ahol van elég idô megtudni, mit szeretne a másik, s így rájönni közös gondolataikra is. E szerencsém volt Ferenc Fricsay-al.  Az 1961-i utazás, Németországon keresztül Kopenhágába, Londonba és Párizsba, mindig mint inspiráló zenei és emberi tapasz-talat fog megmaradni emlékemben. Ez nem csak a teljes egyetértés volt azokról a mûvekrôl amiket játszottam, hanem az is, hogy pontosan megismerhettem azt a különleges módszert, amivel Friscay minden más partitúrához is hozzáállt. Minden mûvet emberi megragadottsággal élt át, úgy minden emberi összeomlást, vigaszt, örömet és szenvedést: fantáziájában minden a  legfinomabb egységgé fonódott össze a zene folyamatában. Úgy tûnt, mintha életében más irodalomra ném is lett volna szükség: oly irodalmi-dramatikai értelemben élte át a zenét.

Mikor egyszer beszélt Dvorák “Újvilág”-szimfóniájáról, leírt egy vizionális jelenetet, ahogy a bevándorlók beérnek New York-ba, ahogy közelednek az “igért földhöz”, s ahogy kétségbe esésük, megrázó tapasztalatuk után újra reménykedhetnek. Érezhetô volt, hogy ez a drama-tizálo képessége mennyire hatott a közönségre. Csak akkor tudott megynugodni, ha az ô általa vezényelt zene elképzelései hangzásának pontosan megfelelt, csak akkor tudott fellob-banni az az elektrizáló szikra, amelyet a hallgatók szívében ô keltett – a szikra, melyet csak a zene hozhat elô. Nem csoda, hogy csodálatos opera-karmester volt: hiszen csupán drámai szempontból fogta fel a zenét.

Ezek az emlékek életem legboldogabb pillanataihoz tartoznak.
                                                                                                    Sir Yehudi Menuhin