Elbüvölés


....   számomra a leg megdöbbentôbb volt Fricsay Ferenc viszonya a magánhangzókhoz éneklés közben. Ez esetben nem túlzás egfajta „hatodik érzék“-rôl beszélni, olyan tökéletes volt szenzibilitása az emberi hang iránt. Annyira, hogy  - minden éneklési kiképzés ill. a bonyolult pszicho-lógiai folyamatok ismerettsége nélkül, igen értékes ta-nácsokat tudott adni nekünk. E tanácsok nekem és más énekes számára mindig nagy segítség voltak.

Mivel hogy a zene számára az élet legnagyobb értékét jelentette, ô mélyen elutasította a „rutin“-szót, nem is beszélve a rutin-énekesekrôl vagy egy lethargikus rutin-zenekarról. Ilyen helyzetben teljesen szerencsétlenül érezte magát, mintha személyesen sértették volna meg vagy szerettet zenéjét meggyalázták volna, és ilyenkor zajlottak le az ismert összetûzések, amelyekben minden diplomáciárol megfeletkezett és kitört rajta a harag. „Maga nem szereti a zenét, csak hangokat énekel“, így förmedt rá egyszer egy zenész kollégára; itt ô kompromisszumokat nem ismert. És ha próba végén nem érte el saját magának kitûzött célját, majdnem kétségbe esett. Szüksége volt azonos szellemû együttmûködésre, figyelmes éberségre és akarata visszhangjára. Ha ezt a visszhangot egyszer sikerült neki elôállítani, akkor magával tudta ragadni a mûvészeket legmagasabb teljesítményekre. 

                                                              Maria Stader
                                                (koncerti szopràn magànénekesnô)